Átkötötte határidőit az E-Star bennfentes
Kassai Ákos a korábban közzétettek szerinti 185 darab, júniusi határidőre kötött E-Star határidős kontraktusát átruházta a 100%-os tulajdonában álló Phalanx-Invest Kft. részére.
Kassai Ákos a korábban közzétettek szerinti 185 darab, júniusi határidőre kötött E-Star határidős kontraktusát átruházta a 100%-os tulajdonában álló Phalanx-Invest Kft. részére.
Még ebben a hónapban hazánkba látogat a kínai miniszterelnök, Wen Jiabao. A két ország vezetése közötti találkozón várhatóan felmerül majd egy kínai cég által Berettyóújfalura tervezett napelemgyár ügye is. Az egységben évi 200 MW-nyi napaelemet terveznek előállítani, a foglalkoztatottak létszáma elérheti a 800 főt - számol be a Népszabadság.
Komoly tartalékok vannak a geotermikus energia szerepének növelésében Magyarországon, az ebből előállított energia mennyisége tíz év alatt megnégyszereződhet. A megújuló energiaforrások elterjedését a szaktárca a szabályozás jelentős egyszerűsítésével, egységes megújuló törvény megalkotásával segíti, az önálló jogszabály kidolgozása 2011 második felében kezdődik meg - mondta Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár a Magyar Termálenergia Társaság VII. Nemzetközi Geotermikus Konferenciáján 2011. június 16-én, Budapesten.
Két hír is érkezett az E-Star piacára, de vélhetően ezek egyike sem bír majd piacbefolyásoló erővel. Egyrészt lezárult a társaság zártkörű tőkeemelése és a Wood kifizette a papírok ellenértékének számító 2,4 milliárd forintot, másrészt a nyugdíjpénztári eszközátadás következtében egy 2,85%-os állami tulajdonos jelent meg a társaságban.
A világ legnagyobb intézményi befektetői, a nyugdíjalapok és az alapkezelők sokkal inkább érzékenyek a klímaváltozás iránt, mint az egyéb befektetők, a kockázatokat felismerve pedig többen is beépítettek "zöld" kritériumokat a befektetés kiválasztási folyamatába. A Mercer legfrissebb felmérése szerint viszont ez nem elég, a szabályozásnak kell átláthatónak, világosnak és fenntarthatónak lennie ahhoz, hogy tényleg megvalósulhasson a zöld forradalom.
Az E-Star átkötötte a 120 000 darab (5%-nyi) saját részvényére vonatkozó határidős vételi kontraktusát szeptemberi lejáratra.
A kormány jelenleg is dolgozik megújuló támogatási rendszer átalakításán: 2012. január elsejétől várhatóan a jelenlegi "kötelező átvételi rendszer" (KÁT) egy továbbfejlesztett módozata kerül majd bevezetésre annak ellenére, hogy korábban olyan szándékról is hallani lehetett, ami szerint a térség két országában is alkalmazott zöldbizonyítványos rendszerre történő átállás fog megvalósulni Magyarországon.
Az alábbi írásban a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) kutatói azokat a kockázatokat elemezik, amelyek az elmúlt évek hazai és nemzetközi tapasztalatai alapján a differenciált hatósági áras kötelező átvételi rendszereket jellemzik.
Zártkörű tőkeemelésről döntött az E-Star, emiatt volt szükség a részvények kereskedésének keddi felfüggesztésére. Mától újra lehet adni-venni a papírokat. A társaság 240 000 darab (10%-nyi) részvényt bocsát ki londoni és varsói intézményi befektetőknek, akik darabonként 10 000 forintos árat fizetnek a papírokért. A 2,4 milliárd forintnyi friss tőkét az E-Star a lengyel EETEK akvizíció és a nemzetközi terjeszkedés finanszírozására kívánja felhasználni. Kassai Ákos vezérigazgató elmondása szerint a részvénykibocsátást követő egy évben a társaságnak 55-60 millió eurónyi hitelfelvételre és kötvénykibocsátásra nyílik lehetősége, hogy az optimálisnak tartott 30%-os tőke 70%-os hitel arányt tartsák.
Az E-Star vezetősége új pozícióval bővült, miután Szabó Zoltán műszaki vezérigazgató-helyettes munkakörben csatlakozik a vállalathoz.
Az elmúlt percekben a BÉT határozat alapján felfüggesztette az E-Star részvényeinek kereskedését. A papírok a felfüggesztés előtt 1,8%-os mínuszban álltak, a részvények forgalma átlagosnak megfelelő 77 millió forintos volt a nap eddigi részében.
2011. június 6-ától újabb ülésszakkal folytatódnak az éghajlatváltozás elleni küzdelmet fókuszba helyező egyeztetések az ENSZ keretegyezményének égisze alatt. A bonni tárgyalásokon az Európai Uniót a magyar elnökség és az Európai Bizottság képviseli. A június 17-ig tartó találkozó célja a Kiotói Jegyzőkönyv lejártát követő időszakra szóló globális, átfogó, jogilag kötelező, új éghajlatváltozási megállapodás létrehozása - olvasható az NFM közleményében.
Megjelent Olajos Péter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdaság-fejlesztésért és klímapolitikáért felelős helyettes államtitkárának Konzervatív zöldség - Politikáról, gazdaságról jövő időben című könyve - adta hírül a fejlesztési tárca.
A vállalat jó áron tudott tovább bővülni a lengyel akvizícióval, mondta el tegnap az Inforadio Aréna című műsorában Kassai Ákos, az E-Star vezérigazgatója. Az első negyedéves gyorsjelentés is azt bizonyítja, hogy az EETEK megvásárlása azonnali eredménytermeléssel jár. A projekt nagyságrendileg a marosvásárhelyinél háromszor nagyobb eredményt termel évente, miközben a beruházás mértéke nagyságrendileg azonos.
Ma este 7 órától Kassai Ákos, a E-Star Alternatív Nyrt. vezérigazgatója lesz az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. A beszélgetés témája az energiahatékonyság javítása, a megújuló energiaforrások felhasználása lesz. Kérdezzen Ön is a vendégtől!
"Értetlenül állunk az előtt, hogy egy energiaforrás, ami a miénk, aminek az ára nem függ sem az orosz politikától, sem az arab világtól, ingyen van, a rendszerbe jól beilleszthető, az miért nem kell nekünk? Nincs ésszerű, józan magyarázat arra, hogy Magyarországon miért nem kell, hiszen a világon mindenhol kell" - mondja Dr. Hoffmann László, a Magyar Szélenergia Ipari Társaság elnöke. A Portfolio.hu a jelenlegi magyar szélenergetika helyzetről kérdezte a szakembert.
Az E-Star az EETEK konszolidációja nélkül nem hozta a piac által várt eredményszámokat, így az elmúlt hetekben a technikai elemzés szemszögéből is meggyengült papír piacán ma is komolyabb eladók jelentek meg. A részvény jelenleg 7,5%-os mínuszban áll.
Minden soron nagy ugrás mutatkozik az E-Star első negyedéves gyorsjelentésében, amit az EETEK január elsejével történő konszolidálása magyaráz. Bár az árbevétel arányos mutatók romlanak, a társaság korábbi célkitűzésének megfelelően a nominális eredményszámokban érdemi növekedést tud felmutatni. Amennyiben viszont az akvizícióra nem került volna sor, úgy a bevételi és eredmény sorokon sem tudta volna hozni a cég a korábban megfogalmazott elemzői várakozást. Ebben a román projektek a ludasak, melyek EBITDA-ja 50 millió forinttal elmaradt a menedzsment korábbi terveitől.
A KPMG nemzetközi felmérésen alapuló ‘Green Power: 2011’ című éves tanulmánya alapján 2010 igen aktív évnek számított a megújulóenergia-szektorban az M&A tevékenységek tekintetében. Összesen 446 sikeres tranzakció történt ezen időszakban, amely több mint 70 százalékos növekedésnek felel meg a 2009-es 260 lezárt üzletkötéshez képest. Arra utaló jel pedig nem mutatkozik, hogy az M&A tevékenységek szintje 2011-ben csökkenne, mivel rekordszámú, 141 megújuló M&A üzlet került bejelentésre az év első negyedében összesen 11,2 milliárd USD értékben. Ez az összeg pedig több mint a kétszeresét jelenti a 2010-es átlagos negyedéves 5,5 milliárd USD-nak és 96 bejelentett tranzakciónak.
Az E-Star leányvállalati struktúrája a romániai üzletfejlesztés elősegítése érdekében egy újabb társasággal bővült.
Az E-Star Alternatív Nyrt. kötvényprogramjának újabb lépését indítja el. A társaság fix és változó kamatozású kötvényeket is tervez kibocsátani, áll a társaság BÉT közleményében.
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
A Start című műsorban a nyugdíjhelyzettel kapcsolatos aktualitásokat értékelte a Bankmonitor szakértője. Baljós...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
A vállalatok sikeressége nagymértékben a vezetőik kompetenciáin alapul, ezért nagyon fontos a vezetők folyamatos...
Egy múlt heti hír nem annyira bolygatta fel az ország közvéleményét, mint kellett volna. Az ukránok megtiltották...
Értelmetlen befektetés az, ami a dráguláson kívül semmire sem képes? Vagy önmagában a drágulás tényétől máris...
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.